Főmenü:
Termékeink > Info
Akik már fogyasztják a termékeket !
Egy álom valóra vált valóra
A fiatal hölgy - 22 éves 27,5 kg-ot fogyott és összesen
85 cm-től szabadult meg .-Először pubertáskoromban tudatosodott bennem, hogy
teltebb vagyok kortársaimnál. Ez azonban túlságosan nem zavart,ellentétben másokkal.
Motiváció híján eldöntöttem,hogy elfogadom testemet
olyannak, amilyen, és nem foglalkozom többé ezzel a
kérdéssel.Ez oda vezetett, hogy 22 évesen
már 83 voltam. A Herbalife-ot hallomásból ismertem, de nem
érdekelt, mert bebeszéltem magamnak, hogy nem zavar a
túlsúlyom. Egészségügyi szempontok akkoriban eszembe
sem jutottak.
Egy munkatársam közelebbről elmagyarázta a dolgot, és
elkezdtem a súlycsökkentő programot. Már az első 2 hétben
6 kg-ot és 16 cm-t vesztettem! Ez persze nagyon fellelkesített,
és így 5 hónap alatt, 2002 májusáran elértem kitűzött
célomat, a 60 kg-ot. Áttértem a fenntartó programra, melynek
során még 5 kg-ot leadtam, így a végső eredmény pontosan egy
évvel azután, hogy elkezdtem a Herbalife programját, 28 kg és
85 cm... úgy érzem magam, mint aki újjászületett!
Az én ShapeWorks sztorim
Mint sok más tinédzsernek nekem is pattanásos és tisztátlan volt a bőröm. A
gyógyszerek és a Cortison kenőcsök csak rövidtávú sikert hoztak. Nekem is ajánlották,
hogy mellőzzem az étkezésemből a zsíros ételeket, a csokoládét és a cukrot. Az,
hogy a mindennapjaimban mindig egészségesen étkezzem, nehéznek
bizonyult. Minden próbálkozásom kilátástalannak tűnt. Nagyon szenvedtem
ettől. Már sebhelyek képződtek az arcomon. Amikor majdnem 18 éves voltam, volt egy
sportbalesetem és a sérüléssel járó edzési szünetek miatt meghíztam.
Éppen ebben a szakaszban kezdtük el családunkban mindannyian a termékeket naponta
következetesen fogyasztani. Néhány hónap alatt valóban leadtam 10 kilót és a sportban
(triatlonoztam) is nőtt teljesítőképességem. De az, ami hihetetlenül boldoggá tesz:
A ShapeWorks-szel történt táplálkozásátállítás következményeként rövid idő alatt bőröm
jelentős javulását vettem észre. Emellett használtam a különleges ápolási termékeket.
Bőröm ismét sima és selymes lett - nagyon jó tapintású és újra örömömet lelem
abban, hogy attraktívnak érzem
magam. Megszabadultam a kellemetlen pattanásoktól és a sebhelyeket is alig látni. Ezáltal sokkal több önbizalmat nyertem!
A Sportoló
19 évesen ismertem meg a
ShapeWorks programot.
Akkoriban nem volt súlyproblémám és addig semmilyen formában nem
foglalkoztam a táplálkozás kérdésével, nem volt semmi okom a
súlykontrollra. Az egyetlen dolog, amit a táplálkozási programmal el
akartam érni, az volt, hogy növeljem sportbéli teljesítményemet.
Egy év alatt a testzsír-értékemet 14%-ról 7%-ra csökkenteni, ami
nemcsak abban segített, hogy állóképességemet és gyorsaságomat
növeljem, hanem abban is, hogy erőnlétem még jobb legyen.
A legjobb bizonyíték arra, hogy a megfelelő táplálkozási programot
választottam az, hogy jelenleg én vezetem a góllövőlistát.
És azt nemcsak a labdarúgók, hanem minden ambíciózus sportoló tudja,
hogy a megfelelő táplálkozás közvetlen kapcsolatban áll a sikerrel.
TERMÉKEINK
Válasszon!
INFO
Herbalife termékek
Telefonos ügyfélszolgálat: 06 20 452-5349 E-mail: webboltom@gmail.com
vásárlási útmutató szállítás és fizetés vevőszolgálat garancia E-mail küldés adatkezelés PLP WebShoprendszer
Egészséges táplálkozás kismamáknak, nyugdíjasoknak, sportolóknak, üzletembereknek.
Egészséges étrend kismamáknak, nyugdíjasoknak, sportolóknak, üzletembereknek a Herbalif segítségével.
Annak, aki sportol, akár rendszeresen lefutja a maratoni távot, akár csak alkalmanként mozog, a csúcs-teljesítmény elérése érdekében csúcstápanyagokra van szüksége. ezek a termékek segítenek a tápanyagok beépítésében, az izomszövetek megújításában.